TUDÁSSZINT

Írtam egy verset. Kicsit elvont, kicsit baloggabis. Visszaolvastam magamnak ötször. Elküldtem egy- két korom és nem korombelinek. Kvázi egyívásúaknak visszaolvasásra. Ki-ki beállítottsága szerint adta vissza, és (nálunk ez így működik) akadt, aki egy-egy képnél, szónál megakadt. Kért magyarázatot, rávezetést, ki, minek hívta.
Ami megdöbbentett az a tudáshiány. Tudom én, mások vagyunk, különbözünk. Más háttereket, indíttatásokat cipelünk koloncként. Bosszantott a sok el nem olvasott lecke, a sok „egyik fülön be –és a másikon ki ” képlet visszatükröződése.
Valóban itt tartanánk?
Végső próbaként a mai napi sajtó visszatérő, szinte naponta ízlés- és beállítottságot befolyásoló, slágerkönyves, nagy ember-fiát kértem, magamban mosolyogva szóelemző lakmuszpapírnak. Segíts, Barátom, mondd, mi, mit jelent!
Feltettem az első kérdést: Pemmican? Mi az? A válasz szimpla volt: „Fingom se nincsen”.
Ment a második: Ki az a Pangloss? Ült a válasz is: „Soha nem hallottam ezt a nevet!”
A harmadik, saját írás buktatójaként a versemben megbúvó Vágó-kérdést félretettem. Mondom, innen kár a pedálért. A publicista erősködött: Mi is a harmadik?
Vigyorogtam egy nagyot befelé és feltettem a mentőkérdést: Mi az az igloo? Jött a válasz: Az, az intelligencia-szint mérés mutatója! Megismételtem a nyilvánvaló félrehallást kikerülendő:

I G L O O!! Betűzve.
Ja, jött a válasz az egy madár! Nagy madár!!
Na, mondom, végre! Ezt legalább eltaláltad! Megelégedetten ment dolgára tovább….

Ennyit a lexikális, vagy cseppet sem lexikális tudásról, ami meghatározza, hogy legalább tisztában legyünk avval, ki, miről beszél!
Jobboldali beállítottságú embert faragott belőlem a tisztesség igénye. A publicista előbb megélte a rádöbbenést. Ő ír. Oktat. Tanít és véleményez. Jó helyen és nem is rosszul.
Csak én tudom: Sosem volt, öt percre sem indián, sosem olvasta Voltaire-t és fingja sincs az eszkimókról.

Sajnálom.


Balog Gábor
-csataloo-
2009-05.15.