Ahogy az évek mennek, a templomok áhítatában nevelt, hittanórákon vonalzóval körmöst begyűjtő, kamaszként materializmusra ébredő örök lázadó, a férfikort magyarázatokkal kereső, vallástörténetből másnak diplomát író, a napok robotjába időnként belefáradó elme elkezdi keresni az utat a nemlét felé.
Belefészkeli magát agyába a vitatott, tagadott gondolat: Van-e átváltozás? Fontossá válik a kérdés: Van –e lélek?
Megérinti újra hideg templomfalak kötelező áhítata, felcsengenek fülében a gyermekkor zsoltárai, egyházi hovatartozástól függetlenül. Lélekben újra fújtat orgonát a karzaton, és köpköd öregasszonyok kalapjába fentről, ráérő időben.
Meghasonlik. Nem szakadásig, csak kicsit. Tagad, és hisz is. Hisz feltételekkel. Hisz szerzett tudást félretéve, próbál máshonnan közelíteni a megválaszolhatatlanhoz. Beszélgetni kész a Létező-Nemlétezővel. Nem kér, nem fohászkodik, csak bizonyosságot akar. Tudást. Az egyetlent, ami kizárt.
Olyan, mint milliárdnyi társa. Mindegy ki a kutatás tárgya, a Névtelen Létező, akinek nevét nem ejtheted ki, az Atya, meg a hozzá tartozó kettő, Jézus a Lélekkel, Allah, Buddha, vagy Manitu. Minden úton kordon áll, a tudás, a tapasztalt lét tudása, szemben az akarattal. Csak a hit, a feltétlen hit nyithat kalasnyikovos útzárakat. Az meg nincs, vagy kevés van belőle.
Lélek, elindul kiskaput keresni. Tagad és elfogad természetfelettit. Óvatos. Gyanakvó. De utat keres. Felfigyel képzelt jelekre és gyárt hozzá magyarázatot. Félve már, de köp transzcendenciára és nagy-ijedten résre tárja lelkét egy új világra. Az sem szebb, mint a fogható. Tanul. Tanul jelekben, csillagjegyekben magyarázni önmagát, keresni ösvényt a sok lián közt. A machette-t a földre rakja, Nem vág, nem irt. Csak kezével hajtja félre az ágakat, hogy lábát tehesse igazságokhoz majdnem megtalált félutakra.
Balog Gábor
-csataloo-
2008.11.21.
Belefészkeli magát agyába a vitatott, tagadott gondolat: Van-e átváltozás? Fontossá válik a kérdés: Van –e lélek?
Megérinti újra hideg templomfalak kötelező áhítata, felcsengenek fülében a gyermekkor zsoltárai, egyházi hovatartozástól függetlenül. Lélekben újra fújtat orgonát a karzaton, és köpköd öregasszonyok kalapjába fentről, ráérő időben.
Meghasonlik. Nem szakadásig, csak kicsit. Tagad, és hisz is. Hisz feltételekkel. Hisz szerzett tudást félretéve, próbál máshonnan közelíteni a megválaszolhatatlanhoz. Beszélgetni kész a Létező-Nemlétezővel. Nem kér, nem fohászkodik, csak bizonyosságot akar. Tudást. Az egyetlent, ami kizárt.
Olyan, mint milliárdnyi társa. Mindegy ki a kutatás tárgya, a Névtelen Létező, akinek nevét nem ejtheted ki, az Atya, meg a hozzá tartozó kettő, Jézus a Lélekkel, Allah, Buddha, vagy Manitu. Minden úton kordon áll, a tudás, a tapasztalt lét tudása, szemben az akarattal. Csak a hit, a feltétlen hit nyithat kalasnyikovos útzárakat. Az meg nincs, vagy kevés van belőle.
Lélek, elindul kiskaput keresni. Tagad és elfogad természetfelettit. Óvatos. Gyanakvó. De utat keres. Felfigyel képzelt jelekre és gyárt hozzá magyarázatot. Félve már, de köp transzcendenciára és nagy-ijedten résre tárja lelkét egy új világra. Az sem szebb, mint a fogható. Tanul. Tanul jelekben, csillagjegyekben magyarázni önmagát, keresni ösvényt a sok lián közt. A machette-t a földre rakja, Nem vág, nem irt. Csak kezével hajtja félre az ágakat, hogy lábát tehesse igazságokhoz majdnem megtalált félutakra.
Balog Gábor
-csataloo-
2008.11.21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése