Nézte a féligtelt üveget az asztalon. Látta is.
Fejében a gondolatok lassú útjukat járták. Semmi pezsgés, csak emlékezés. Kettő-hatvanhét, Kubanszkaja, kettő-hatvankilenc Moszkovszkaja, három-tizenkettő Stolichnaja. Fehér álom és valóságpótlék, mind tizenkét kopekes üvegbetéttel.
Megérkeztek lengyel barátaink! Polak-venger dva bratanki! Több szempont béli érintettségét a lengyel kolóniával a Szibériába gyártott szállított, és természetesen a diákok által csempészett kilencvenhat fokos tiszta szesz határozta meg. Olyan címkéje volt, mint a Wyborovának, ami ugye, csak közönséges, halandónak való negyvenfokos finomság. Jó gyerekek ezek a lengyelek. Itt a töpszli, kis Wojtech, aki grúz lánnyal múlatta a percegő időt a negyediken és rátörték az ajtót a lány testvérei. Wojtech – ki lehet számolni – négy emeletet röpült. Kilökték az ablakon. Túlélte, bádogtetőre esett a bejárat előtt. Jutalmul nem kellett elvennie a lányt. Megérte.
Szerencsés nemzet ez a lengyel. Viszonylag. Tömör etnikai tömb, tudják helyük a történelemben, szeretnek inni, barátkozni. Felégették Moszkvát is kétszer. Ivánnal kölcsönösen utálták egymást évszázadokon át. Most megjött a kis csapat és elő a kis alumíniumlavór, tízliteres, bele hat üveg tisztaszesz. Hogy ne legyen ihatatlanul erős, hígította a társaság, a barátságot éltetve, szobi málnasziruppal. Dögig tele volt vele a zöldséges zöldség helyett.
A tűzleánynak gyógyulást kívánok. Mielőbb!
A Holdleánynak békét kívánok. Egyszer!
A Csakbetért leánynak kitartást kívánok, nagy harc áll előtte!
Bözsémnek, magam kívánom álmaim helyett.
A Franciaszépnek kívánok mérleget, engem mérlegni!
A szerelmemnek csak nyitott szemeket kívánok. Szeretkezés közben, és után is! Nagyranyílt, tág, értő szemeket.
Sehol semmi összefüggés. Kavarognak a képek, mint a nagy merőkanál a szeszeslavórban. Kis poharakba töltik a múltat, mint megélt, elégetett jelent. A banda berúgott. Reggel egy olyan szörnyet talált az ágyában, hogy három hétre kijózanodott. Barátság egy (1) vezetéket jól megmosta szappannal, aztán keresett két egészen apró vietnámit, hogy udvarolják ki a görbe este főnyereményét a szobából. Ha lehet, a nyomokat is kuszálják össze kicsit. Adott magára, így, utólag. Viet-Nam hálás volt a tettért!
A másik szál a lengyelfeleség bolgár lány maradt. Ott, azon a görbe estén énekelt valami mélyen balkánit, szépet, barna hangján, bársonyban, feledhetetlenül. Bizánc volt a dalban, Várna, Hunyadi, egy ottmaradt magyar király, és a Sipka-szoros, a negyvennyolcat Paskieviccsel vérbe fojtó I. Miklós, a bolgár felszabadító emlékeivel. Négy méterre nőtt komló a fennsíkon, vagonban németajkúaknak kihordott paradicsom, és nyitott, kitárt, szerelmet igérő, puha, lágy, befogadó asszonyöl. Csipetnyi egymásratalálás, falatnyi kézfogás meg séta, tányérnyi petting, teltkamra szerelmeskedés és rakásnyi szar, nem kívánt küret után. Asszonyi öl. Öl? Esetleg éltet? Mondd, mi az élet Jovka?
Dagadt német leánykák hozták méteres levélben a fogamzásgátlót. Nekik, többnyire nem volt szükségük rá. Német kolónián belül sem. Maradtak szüzek, lettek üzletasszonyok. És álmodtak ők is a szerelemről. Szerdán, szombaton.
Egy idő után eltűnt a vodka. Helyette ásványvizek kerültek polcra és a parkokban apró, szépcímkés kölnisüvegek szaporodtak. Inni csak kell, ember! Sok lett a kölniillatú utas a villamoson.
A Tűzleánynak gyógyulást!
A Tűzleánynak gyógyulást!
A Holdleánynak békét, csak egyszer.
A szerelmemnek nyitott szemet, hogy lásson! Mindörökre…
A félig telt üveg az asztalon hallgatott.
Várta, hogy sorra kerüljön ő is, és emlék legyen.
Balog Gábor
-csataloo-
2008.11.12
Fejében a gondolatok lassú útjukat járták. Semmi pezsgés, csak emlékezés. Kettő-hatvanhét, Kubanszkaja, kettő-hatvankilenc Moszkovszkaja, három-tizenkettő Stolichnaja. Fehér álom és valóságpótlék, mind tizenkét kopekes üvegbetéttel.
Megérkeztek lengyel barátaink! Polak-venger dva bratanki! Több szempont béli érintettségét a lengyel kolóniával a Szibériába gyártott szállított, és természetesen a diákok által csempészett kilencvenhat fokos tiszta szesz határozta meg. Olyan címkéje volt, mint a Wyborovának, ami ugye, csak közönséges, halandónak való negyvenfokos finomság. Jó gyerekek ezek a lengyelek. Itt a töpszli, kis Wojtech, aki grúz lánnyal múlatta a percegő időt a negyediken és rátörték az ajtót a lány testvérei. Wojtech – ki lehet számolni – négy emeletet röpült. Kilökték az ablakon. Túlélte, bádogtetőre esett a bejárat előtt. Jutalmul nem kellett elvennie a lányt. Megérte.
Szerencsés nemzet ez a lengyel. Viszonylag. Tömör etnikai tömb, tudják helyük a történelemben, szeretnek inni, barátkozni. Felégették Moszkvát is kétszer. Ivánnal kölcsönösen utálták egymást évszázadokon át. Most megjött a kis csapat és elő a kis alumíniumlavór, tízliteres, bele hat üveg tisztaszesz. Hogy ne legyen ihatatlanul erős, hígította a társaság, a barátságot éltetve, szobi málnasziruppal. Dögig tele volt vele a zöldséges zöldség helyett.
A tűzleánynak gyógyulást kívánok. Mielőbb!
A Holdleánynak békét kívánok. Egyszer!
A Csakbetért leánynak kitartást kívánok, nagy harc áll előtte!
Bözsémnek, magam kívánom álmaim helyett.
A Franciaszépnek kívánok mérleget, engem mérlegni!
A szerelmemnek csak nyitott szemeket kívánok. Szeretkezés közben, és után is! Nagyranyílt, tág, értő szemeket.
Sehol semmi összefüggés. Kavarognak a képek, mint a nagy merőkanál a szeszeslavórban. Kis poharakba töltik a múltat, mint megélt, elégetett jelent. A banda berúgott. Reggel egy olyan szörnyet talált az ágyában, hogy három hétre kijózanodott. Barátság egy (1) vezetéket jól megmosta szappannal, aztán keresett két egészen apró vietnámit, hogy udvarolják ki a görbe este főnyereményét a szobából. Ha lehet, a nyomokat is kuszálják össze kicsit. Adott magára, így, utólag. Viet-Nam hálás volt a tettért!
A másik szál a lengyelfeleség bolgár lány maradt. Ott, azon a görbe estén énekelt valami mélyen balkánit, szépet, barna hangján, bársonyban, feledhetetlenül. Bizánc volt a dalban, Várna, Hunyadi, egy ottmaradt magyar király, és a Sipka-szoros, a negyvennyolcat Paskieviccsel vérbe fojtó I. Miklós, a bolgár felszabadító emlékeivel. Négy méterre nőtt komló a fennsíkon, vagonban németajkúaknak kihordott paradicsom, és nyitott, kitárt, szerelmet igérő, puha, lágy, befogadó asszonyöl. Csipetnyi egymásratalálás, falatnyi kézfogás meg séta, tányérnyi petting, teltkamra szerelmeskedés és rakásnyi szar, nem kívánt küret után. Asszonyi öl. Öl? Esetleg éltet? Mondd, mi az élet Jovka?
Dagadt német leánykák hozták méteres levélben a fogamzásgátlót. Nekik, többnyire nem volt szükségük rá. Német kolónián belül sem. Maradtak szüzek, lettek üzletasszonyok. És álmodtak ők is a szerelemről. Szerdán, szombaton.
Egy idő után eltűnt a vodka. Helyette ásványvizek kerültek polcra és a parkokban apró, szépcímkés kölnisüvegek szaporodtak. Inni csak kell, ember! Sok lett a kölniillatú utas a villamoson.
A Tűzleánynak gyógyulást!
A Tűzleánynak gyógyulást!
A Holdleánynak békét, csak egyszer.
A szerelmemnek nyitott szemet, hogy lásson! Mindörökre…
A félig telt üveg az asztalon hallgatott.
Várta, hogy sorra kerüljön ő is, és emlék legyen.
Balog Gábor
-csataloo-
2008.11.12
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése