Hiszek abban, hogy érdemes, sőt kell, talán kötelező is dokumentálni a napok egyszerű történéseit. Látszólag másokra nem tartozó, apró, vagy annak tűnő magán-eseményeket, hangulatokat, érzéseket.
Hiszem, hogy a szavakba rögzített semmiségek mind-mind hordoznak valami maradandót, talán egy élethelyzet tanulságainak részletét, talán egy tudatosan, vagy véletlenül kikevert új színt egy nagy festékpalettán, a közösségben élő egyed, egyéniség személyre szabott, de mások által is látott, vagy látható festékpalettáján.
Minden nap fontos.
Minden nap hordoz magában maradandót.
Mindegy, hogy esik, vagy hét ágra süt a nap, mindegy, hogy hozol magaddal valami álomtöredéket az éjszakából, vagy csupán egy szimpla mélyálomból kelt a reggel, az ébredés öröm. Új lap egy születésedtől létező könyvben, újabb sodrásra, pödrésre váró fonál egy önmagát szövő tapestry-ben.
Néztem a tegnapi kínlódásaid, a tiszta lélek tehetetlen vergődését, a kiútkeresést az értelmetlenül és nehezen magyarázható okokkal, indokokkal utadba gördített rosszindulatok között.
Ne hidd, hogy sajnáltalak, nem úgy van! A neked sem új helyzet nekem is ismerős, jártam cipődben.
Csak az értelmezésben tudok segíteni, csak a hozzáállás és továbblépés mikéntjére mutathatok talán-megoldást, de az élmény feldolgozása a te feladatod marad.
Vegyük, nézzük a történéseket.
Írsz, zömmel verselsz tizenöt éve otthagyott kamaszlány korodtól. Beleszerettél a szavakba, játszol velük. Válogatod gonddal, szeretettel az egymáshoz illő, s nem illőket, formálod őket gondolatba, rejted szövevényükkel, és mutatod velük a lélekrezdüléseid.
Emberként, társas lényként keresed-kerested a közeget, ahol megmutathatod másoknak magad.
Úgy öt éve jutottál oda, hogy kinyisd a könyveid. Szegény családból szegény lány nem kezdhetted valami magánkiadással. A neveltetésed, az egyéniséged is kizárta a lehetőséget, hogy más, idősebb, pénzesebb ágyába feküdve, fizetésként, jutalomként kapd meg verseskönyvedet papíron.
Maradt a könnyen hozzáférhető tiszta út. Saját kis verses oldal elkészítése a technika adta hálón, a neten, és becsatlakozás vélt, vagy valósan hasonszőrűeknek nyitott kezdeményezések, irodalmi, vagy annak nevezett oldala beküldői közé.
Megjelenésed a választott első fórumokon akarva-akaratlan kiemelt, vélemények kereszttüzébe állított. Sokan észrevettek. Felfigyeltek a sajátjukkal rokon, vagy épp az attól eltérő adottságra, a szószövevény-fonás új, eddig látottaktól eltérő technikájára, a hangra, a kép-kavalkádra.
Habitusuktól függőn üdvözült és befogadott a befogadó és elutasított, beléd kötött a kirekesztő. Saját hangján, saját bensőjében hallotta hangod a szóra nyitott és harcba kezdett verseiddel az újra zárt.
Apró lélekember, nem a harc a lényeged! A szeretet vezérel, a hit a szépségben, jóságban, emberségben. Mosollyal ébredsz reggelente és barátságot, mosolyt üzensz minden feléd tévedő széllel a körötted élő világnak.
Makacs is vagy a magad módján. Nem engeded, hogy kisebb, vagy nagyobbra nőtt korifeusok belekontárkodjanak abba, amit te álmodtál szóba-papírra, nem akarsz hasonulni, beolvadni, sorba állni, sorod kivárni.
Ma már tudod, a támadások soha nem a tehetségesektől jönnek.
A tehetség megérzi, meghallja a neki rokon-hangokat, nem elutasító. Eleinte figyel, óvatosan nyilatkozik és ritkán, s csak idővel szól.
A támadás mindig a középszer fölött kicsivel lebegő reménytelenségek köreiből érkezik. Talán az önfelismerés, az önmaguk valós, de titkolt önértékelése ad nekik késztetést, hogy támadjanak. A nyílt ellenségeskedést gyakorta megelőzi a dörgölődzés, a hozzád közelebb kerülés vágya. Kapsz atyai-anyai jótanácsokat, megmutatnák, mit, hogyan mondj, láss, hallj, érezz. Természetes elutasításod mindegy, miként fogalmazod, ha megfogalmaztad, ellenséggé válnak. Az addigi cukros nyál helyett maró nyállal próbálnak bekenni, kizárnak, elutasítanak.
Nehezen viselted, nehezen viseled.
Fiatal vagy, nincs benned még az öregség tapasztalata legyinteni.
Hiába szereztél viszonylagos ismertséget, két helyen is kerültél olyan helyzetbe, hogy legyőzött a kisstílűség. Önként távoztál, zártad ki magad onnan, ahol tobzódott az értéktelen agymenés, és kizártak két helyről is, ahol ma is dalol a középszer, meg az alja.
Nem adtad fel.
Gondolkodtál, írtál, beküldtél, megjelentél. Kerestél és találtál utat, látnak sokan, több helyen. Többségbe került az értő-megértő.
Talán ez az az előzmény, ami szükséges, hogy rögzített legyen, ha a tegnap eseményeit vetem papírra az én szemszögemből, megszokottan, el nem hallgatva semmit.
Engem nem köt elhallgatási kényszer. Csak tényekkel operálok, és jó szemmel, mint a jó sebész, névvel, címmel vágom ki a beteg részt a testből úgy, hogy legyen, maradjon gyógyulási esély a megmaradó egésznek.
Mi is történt veled?
Útkeresésedben egy Art-presszó nevű netes lapra bukkantál, ahol versek-írások jelentek-jelennek meg. A beküldők, megjelentek között megtaláltad az a pár nevet, alkotót, akik írásait kedveled. A közeg megfelelőnek tűnt, s kerested a hozzáférést, bejuthatsz-e te is.
Az oldal zárt. A tulajdonos csak egy nick, a hozzáféréshez csak egy e-mail cím adott.
Levelet írtál, kérdéssel, van-e mód, hogy a lapon megjelentess.
A szerkesztő-tulajdonos (fénykép adott, ötven fölöttinek tűnő öltönyös, ezüstös hajú nyakkendős fazon, Theodor nicken) azonnal válaszolt. Leírta, tetszenek verseid, a lap zárt, de küld azonnal egy hozzáférési kódot, és várja írásaid.
A kód jött, te beküldtél, és kaptad a beküldések értéke szerint a dicsérő szavakat ettől, attól. A szerkesztő-főszerkesztő tulajdonostól is. J
A hozzád szólóknak bejegyzéseit megköszönted, de véleményt, tőled máshol is megszokott módon nem fűztél egyikhez sem. Az udvariasság szabályának eleget tettél, de nem öntögetted ki a lelkedet válaszbejegyzésekben, nem álltál le ragozni azt, amit ragozni nem tartasz érdemesnek.
Láttam, az udvariasság kötelező köszönömjét csak egy helyen hagytad el. Ott, ahol a bejegyzés tartalmából nyilvánvaló volt, a cél az ismerkedés, az íráshoz, irodalomhoz a leírtaknak nem sok köze.
Ilyen előzmény után kaptál viselkedési normák megváltoztatására felszólító főszerkesztői levelet, amiben az illető nehezményezte, hogy a bejegyzésekre nem válaszolsz, és mások művei alatt sem teszel bejegyzést.
Egyetlen pillanatig nem kételkedtem abban, miként válaszolsz neki. Udvariasan, finoman, tőled megszokott nőiességgel, barátságosan és megindokolva írtad meg elutasító válaszod.
A viszontválasz meglepő volt! Nincs komment, nincs tagság! Ha ezt el nem fogadod, a tulajdonos kizár!
Következetes lévén, magadban háborogva a döntést megtetted, s fájó szívvel ugyan, de a kizárást választottad. Megírtad, nehezen felfogható, hogy a kommentelés a laptulajdonosnak fontosabb az alkotásnál, de elfogadtad a korábban sehol nem megjelenített követelményt. Ha töröl, töröljön, mondtad, és kérted azt is, hogy ebben az esetben a már megjelentetett verseid is törölje. Érthető kérés, ami szerkesztői intézkedést kívánt, hiszen a lap nem ad lehetőséget arra, hogy magad töröld, ami a sajátod.
A nick eleinte nem akarta megérteni, milyen alapon akarod a megjelentek törlését. Kicsit jogászkodott volna, de végül kifarolt a saját hülyeségéből, kérésed teljesítette.
Csak mosolygom, hogy verseid felmagasztaló, dicsérő sorai ott virítanak számos egyéb oldalon, és őrzi VIP tagságot ígérő zengeményeit számítógéped is. JJ
Moldova Gyuri bácsitól idézett Osváth Ernő aforizma jut eszembe, míg tart a mosoly: „van az irodalmi élet, és vannak jó írók…”
Mi ebből a tanulság mára Livim?
A szokásos: „Légy hű magadhoz!”
Áldja Istenem minden léptedet, vigyázza útjaid!
Gábor
Balog Gábor
-csataloo-
2012.06.06.
