TANÁRÚR

Ma megint megrabolt a genetikailag kitenyészett középszerűség.

Elvette tőlem azt a kevés maradék örömet, hogy közösség tagja lehetek az összes rigolyámmal, a pokróc modorommal, a kurvanagy szívemmel. Mert kurvanagy szívem van. Befogad különbség nélkül, helyet ad és melenget, szükség és lehetősé szerint besegít, ha kell, akár anyagi javakban is.

Gyakorolt életfunkciót, vagy pótlékát vitte a kitenyésztett, vitte a mindenhol és mindenben bukott, a senki. Fölbosszantott a beszéd és szófosásigénye, oly addig, hogy inkább feladtam a vitát. Feladtam a kuckót, amiben jól éreztem magam.
Középszerűséggel a padlás teli! Mindig és mindenhova beférkőzik. Pozíciót szemlél, vadászik, és módszeres munkával, alkalmazkodással eléri, hogy oda is kerül. Felületes szemlélő nem veszi észre, csak munka van mögötte, nem a tudás. Lételeme a mozgatás, a saját ész-osztogatás, és nincs szeme. Nincs? Dehogy nincs! Száz szemmel csak arra figyel, ki ne lógj, a sorból, ne legyél, más, esetleg több az ő átlagánál.

Egy többször megbukott, önbevallottan és önelhitten írástudó, magát szakértőnek kinevező, kritizált meg egy kezdőt. Kezdőt, aki a bolondság és a zsenialitás határán mozog olyan képvilággal, és oly egyszerű-megfejthetőn, hogy beleborzongtam az írásaiba. A kezdő, a maga kis labilis lelkével, talán hittel próbálkozott, talán mélynek érezte a vizet, hogy ússzon. A víz nem volt se mély, se kezdőellenes. Fenntartotta, ami úszásra született. Talán víznek tartotta magát is, és önmagához tartozónak az újat, mint patak az esőcseppeket. Együtt a kettő, a patak, az írástudók, meg a beléesett vízcsepp cserregtek-csorogtak. Legyőztek gátakat, megforgattak vízbehullt levelet, bogarat. Élt minden.
Ekkor jött a mi jószeműnk! Belerondított a patakcsobogásba és kiválasztotta, bejelölte,hogy a beléesett csepp nem odavaló! Mondataival tonnaszám öntött ciánt. A víz bekékült, a halak kettőt haraptak belőle és hasuk fehérjét dobták az égre, a bogarak, molnárkák, csiborok, mind, semmi pillanat alatt, mint a Göbbels-gyerekek, kiterítve.

Szép új világ!!!
Tehetség-gondozó! Egy legyünk- egyformák- métely, mert úgy jó a banknak, úgy jó a választottaknak, a felkent diaszpóra fehér átkának.
A tehetség begubózott. Lesz ereje írni, vagy végleg elmegy, ki tudja. Merre billen az élet azon a szűk, nagyon szűk mezsgyén? Nem mindegy, tanár úr????
Kisbetűvel.


Balog Gábor
-csataloo-
2009.08.02.