Nézte a féligtelt üveget az asztalon. Látta is.
Fejében a gondolatok lassú útjukat járták. Semmi pezsgés, csak emlékezés. Kettő-hatvanhét, Kubanszkaja, kettő-hatvankilenc Moszkovszkaja, három-tizenkettő Stolichnaja. Fehér álom és valóságpótlék, mind tizenkét kopekes üvegbetéttel.
Ezek a kurva baglyok!
Moszkvában nincsenek baglyok. Azok bölcsek. Helyettük varjak, szürke is, vetési is, meg hollók, csókák nagy csapatban. Talán csókából van a legtöbb. Én is hagytam ott jó párat. Édes babám csókát. Amerre kellett.
Moszkva, kölniillat, erős szagok. Valamivel el kellett nyomni az izzadtság szagát, mert abból jutott, hisz melegvíz, hol ezért, hol azért nem volt, és a kollégiumban is be volt ütemezve, igaz cseppet sem logikusan a fürdésidő: Hétfő-szerda férfinap. A közös zuhanyzóban hatszáz emberre négy tusoló. Szerdán női-nap. Úgy százhúsznyi résre süt tört lámpafény.
A bajuszos grúz-cigány gyezsurnaja – de szép, fiatal szó Istenem!!!! Olyan nőimitátor Cerberust képzeljen a nyelvet nem ismerő – boltot csinált a fürdésből a női napon. Kukkoló a’la kóter - ötven kopekért. Igaz, a szép számú jelentkezőnek egymást kellett lökdösni a szellőzőablak tizennyolcszor tizennyolcas rácsa előtt, de volt, akinek megérte. Általában az erősebb kutya peepelt.
A benne élő, saját, vagány alteregója nem a pénzt sajnálta. Inkább a látvány korlátozott, rácsozott képeit. Vállára vette egy szerda-nőnapon a köpenyt, vastag törülközőt, és nyitásra, elsőként ment be locsolni magára a melegvizet. A lyányok, szállingóztak szépen. A víz csobogott – éltető víz. A Hal úszkál, a Hal lélegzik, a Hal él-hal a nőért, minden nőért, és minden ott a placcon, mint egy vizestrikó versenyen trikó nélkül. Alul meg a hentesüzletek orosz vágyálma mind: hús, szép, formás bőrőscombik, felsőcombik, mégfelsőbbcombik, püspökfalatok. Később, fél hat felé szépen, meztelen kisétált némi visítozás között. Köszönt az ismerősöknek, mosollyal, udvariasan, mert így tanulta, és köpenyt magára véve, komótosan kiballagott a kukkolókhoz. Látjátok feleim, mifelénk ezt így csinálják!
Egy hétre rá egy kedves ghánai srác próbálta retrózni. Megverték, mint a rosszulhúzó lovat.
Fogalom lett, örök lázadó, mindig virággal érkező Kuka. Beszélni nem tudott. Nem a nyelvtudás hiánya, abban sajátnak hitték. A későnérő, törtlekű, felnőtt-kamasz ült a szájára, tiltott le minden mondatot.
ANYA, ANYA, ANYA!!! Korán halt. Szerette. Úgy halt, hogy magával, róla, a továbbélésbe, képet pakolt. Pécs, Légszeszgyár utca. A kolleganőivel jött, munka után. Ő várta, kovácsolt vasajtó előtt. Anyja büszkén a kolleganőknek: Látjátok, ez itt a nagyfiam! Majd neki: Köszönj szépen (száznyolcvanötcentis, magadraébredő) Kisfiam!
Jószavát őrizte mindig.
Apja nem szerette. Vagy, ki tudja?
A szavakból élő, szavakat elhallgató, sosem hallotta apjától: Szeretlek fiam.
Hiányzott…Idegenben százszorosan hiányzott….
Kocsi az utcán a GUM előtt. Volvó. Előtte két Iván, egymást győzködi. Nézd ezek a mocskok, nem lelopták a mi Volgánk dizájnját? (a szó akkoriban nem létezett, de illik ide.)
Piac. Zöld minden. Grúzok zöldséggel, nemes füvekkel, üzbégek dinnyével, kóstold meg testvér, az áruhoz az alku élményét, a friss ízeket! Kóstold meg ingyen! De tudd, ha nem nálam veszel, kiköpök utánad! Kelet.
Örmény templom Jereván felett a hegyekben. Kereszténység háromszázkettőből. Hegyi patak, úgy kétszázméteres zuhanással a semmibe. Felette kiszáradt fa, rajta sokszáz rákötött zsebkendő. Szerelmesek egymást kereső kötése. Hol vagy most, jó Andó Andreám? Emlékszel? Hogy fájt, hogy nem szeretnek, és látod, az idő-Nagyúr mindent elrendezett! Jut még eszedbe az odakötött?
A félig telt üveg az asztalon hallgatott.
Várta, hogy sorra kerüljön ő is, és emlék legyen.
Balog Gábor
-csataloo-
2008.11.12.
Fejében a gondolatok lassú útjukat járták. Semmi pezsgés, csak emlékezés. Kettő-hatvanhét, Kubanszkaja, kettő-hatvankilenc Moszkovszkaja, három-tizenkettő Stolichnaja. Fehér álom és valóságpótlék, mind tizenkét kopekes üvegbetéttel.
Ezek a kurva baglyok!
Moszkvában nincsenek baglyok. Azok bölcsek. Helyettük varjak, szürke is, vetési is, meg hollók, csókák nagy csapatban. Talán csókából van a legtöbb. Én is hagytam ott jó párat. Édes babám csókát. Amerre kellett.
Moszkva, kölniillat, erős szagok. Valamivel el kellett nyomni az izzadtság szagát, mert abból jutott, hisz melegvíz, hol ezért, hol azért nem volt, és a kollégiumban is be volt ütemezve, igaz cseppet sem logikusan a fürdésidő: Hétfő-szerda férfinap. A közös zuhanyzóban hatszáz emberre négy tusoló. Szerdán női-nap. Úgy százhúsznyi résre süt tört lámpafény.
A bajuszos grúz-cigány gyezsurnaja – de szép, fiatal szó Istenem!!!! Olyan nőimitátor Cerberust képzeljen a nyelvet nem ismerő – boltot csinált a fürdésből a női napon. Kukkoló a’la kóter - ötven kopekért. Igaz, a szép számú jelentkezőnek egymást kellett lökdösni a szellőzőablak tizennyolcszor tizennyolcas rácsa előtt, de volt, akinek megérte. Általában az erősebb kutya peepelt.
A benne élő, saját, vagány alteregója nem a pénzt sajnálta. Inkább a látvány korlátozott, rácsozott képeit. Vállára vette egy szerda-nőnapon a köpenyt, vastag törülközőt, és nyitásra, elsőként ment be locsolni magára a melegvizet. A lyányok, szállingóztak szépen. A víz csobogott – éltető víz. A Hal úszkál, a Hal lélegzik, a Hal él-hal a nőért, minden nőért, és minden ott a placcon, mint egy vizestrikó versenyen trikó nélkül. Alul meg a hentesüzletek orosz vágyálma mind: hús, szép, formás bőrőscombik, felsőcombik, mégfelsőbbcombik, püspökfalatok. Később, fél hat felé szépen, meztelen kisétált némi visítozás között. Köszönt az ismerősöknek, mosollyal, udvariasan, mert így tanulta, és köpenyt magára véve, komótosan kiballagott a kukkolókhoz. Látjátok feleim, mifelénk ezt így csinálják!
Egy hétre rá egy kedves ghánai srác próbálta retrózni. Megverték, mint a rosszulhúzó lovat.
Fogalom lett, örök lázadó, mindig virággal érkező Kuka. Beszélni nem tudott. Nem a nyelvtudás hiánya, abban sajátnak hitték. A későnérő, törtlekű, felnőtt-kamasz ült a szájára, tiltott le minden mondatot.
ANYA, ANYA, ANYA!!! Korán halt. Szerette. Úgy halt, hogy magával, róla, a továbbélésbe, képet pakolt. Pécs, Légszeszgyár utca. A kolleganőivel jött, munka után. Ő várta, kovácsolt vasajtó előtt. Anyja büszkén a kolleganőknek: Látjátok, ez itt a nagyfiam! Majd neki: Köszönj szépen (száznyolcvanötcentis, magadraébredő) Kisfiam!
Jószavát őrizte mindig.
Apja nem szerette. Vagy, ki tudja?
A szavakból élő, szavakat elhallgató, sosem hallotta apjától: Szeretlek fiam.
Hiányzott…Idegenben százszorosan hiányzott….
Kocsi az utcán a GUM előtt. Volvó. Előtte két Iván, egymást győzködi. Nézd ezek a mocskok, nem lelopták a mi Volgánk dizájnját? (a szó akkoriban nem létezett, de illik ide.)
Piac. Zöld minden. Grúzok zöldséggel, nemes füvekkel, üzbégek dinnyével, kóstold meg testvér, az áruhoz az alku élményét, a friss ízeket! Kóstold meg ingyen! De tudd, ha nem nálam veszel, kiköpök utánad! Kelet.
Örmény templom Jereván felett a hegyekben. Kereszténység háromszázkettőből. Hegyi patak, úgy kétszázméteres zuhanással a semmibe. Felette kiszáradt fa, rajta sokszáz rákötött zsebkendő. Szerelmesek egymást kereső kötése. Hol vagy most, jó Andó Andreám? Emlékszel? Hogy fájt, hogy nem szeretnek, és látod, az idő-Nagyúr mindent elrendezett! Jut még eszedbe az odakötött?
A félig telt üveg az asztalon hallgatott.
Várta, hogy sorra kerüljön ő is, és emlék legyen.
Balog Gábor
-csataloo-
2008.11.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése