SZÍVBŐL JÖVŐ ÓDA ÉS RAJONGÓI BEJEGYZÉS....

SZÍVBŐL JÖVŐ ÓDA ÉS RAJONGÓI BEJEGYZÉS L.V. CSODÁLATOS VERSÉHEZ

Micsoda óriás az írás. Olvasom, s szívem tele gyönyörrel. Oly szép, oly útmutató, oly elgondolkodtató! Beidézném egyben, de nem! Félrevezetne, elterelné a figyelmet nagyszerűségéről! Inkább szavanként!

Rögtön itt az első szó: NÉZEM

Olvasom és látom az alkotót, ahogy áll, ül, vagy éppen fekszik és néz. Konstatál közben saját cselekvést. Megfogalmaz. Szavakba ölti, tárgyas ragozású igével adja tudtomra, nem csak bámul! Valamit néz! Céllal, okkal, értelemmel, engem csigázón!

Jön a második szó! Már várom, s itt van előttem: EZT

Pont erre vártam, Tudtam, éreztem, nem fog félrevezetni! Ezt nézi az óriás elme, bizony nem mást, nem valami homályba vesző haladzsa-létet! Az itt levőt nézi! Ezt!

Harmadik szó a nonpluszultra: A

Milyen tömör. Mi mindent kifejezhet egyetlen hang, betű! Szimpla kis határozott névelő, s mennyi bája, tartalma van! Már érzem, fogalmazódik bennem az alázat himnusza megálmodójához! De csitt, lelkem, folytassuk együtt az olvasást!

Következő: FÁT

Fát néz tehát a Mester, de jó nekünk! Milyen közel kerülhetünk kutató tekintetével a természethez, ami ugye örök, mint Anna, vagy mint a vágy, a pilla, a lét, a lepke, dehogyaz, a pillangó, akartam mondani, meg évszakok változása rendben, mint az óramű! Költő, imádom szavaid! Nagy ember vagy!

Újra egy: TERMÉSE

Lám hová vezet a nagy ember pillantása! Nem pusztán a fát nézi, figyeli termését a szavakkal áldott! Tesz a levelére! Mi balga nézné, ki venné észre? Virága nincs a fának, s ezzel időt is meghatároz a mindentudó! Nem tavasz van, rájöttem, hisz tavasszal termés sem lenne a nézetten. Nem ám!
Menjünk csak tovább, velem gyönyörködők!

Itt az újabb: EPER

Micsoda játék a kettős értelemmel. Képzetlen gondolhat földieperre, szezonja van, de nem, a költő eperfát figyel, kis fehér, vagy lila termésű fát és nem ragozza. Hagyja, vándoroljon a képzelet, lássak a fa hegyében fazékba szedert szedő gyereket maszatos szájjal, vagy szövőlepkék fehér pókháló vackait ágak között. Köszönöm Költő! Adsz te mindent! Már andalulnék- szenderülnék a vers szépségétől, de az alkotó nem engedi!

Folytatja: TÁN, s utána VAGY!

Micsoda bámulatos érzéke játéknak szavakkal! Hol még az elme széles-e honban, ki észrevenne ekkora ziccert, lélekhez utat, ily egyszerű szókapcsolásban! És figyeljetek, nincs ám vessző a két szó között! Ezzel is jelzi szabadságát, önállóságát az utánozhatatlan!

Most jön az új csoda: BODOBÁCS

Micsoda szem! Micsoda megfigyelőkészség! A nagy ember látja bodobácsok hadát, amint épp (nem mondja, mégis látom!) verőköltenek!!!

Most lezár! Figyeljetek: FÜRTÖK

Ki figyel már az alapra, a bámulásra, ha célzottan is? Ki az, akit elandalít az eper csalóka említése! Itt a lezárás! Beérett költő és költemény! Előttünk fürtök, benne must, jó bor ígérete, kinyomott bodobácsbelek, elbaszott életek, meg a nagyvilág! És semmi szarozás, itt a vége!

Költő, költőóriás! Mélyen meghajlok előtted, s mélyenszántó csodád, írásod előtt!!!!
Félek, nagyon félek (eddigi munkáságod rabjaként), hogy itt akkorát alkottál, hogy egy hátralévő, remélem hosszú élet sem lesz elegendő ahhoz, hogy felülmúld!
Bearanyoztad a napom!!

