(a Virtusról)

Sokat gondolkodtam, szóvá tegyem-e?
Megéri –e időt, gondolatot pazarolni emberbőrbe bújtatott hülyére, s végül döntöttem. Megteszem!

Mint minden alkotónak, nekem is rosszul esik, ha rosszul dolgozom. Nem kényelmes, simogató érzés, ha nem megy át azon a láthatatlan, közös nyelv, közös neveltetés, közös gondolkodás alkotta falon, amit valami nem általános, inkább csak rám, a közösségben élő egyén saját gondolataira jellemző formában, szavakkal kívánok közvetíteni-elmondani.

Minden ilyen esetben jön a kötelező önvizsgálat. Az alkotás vizsgálata, a gondolatok szőttesének vizsgálata és a lehetséges értési fokok, az áttételek közvetlenségének elemzése.
Itt-ott feleslegesnek mutatja magát egy-egy névelő, máshol kényszeresnek jelentkezik a rag, a gondolattörések is kivicsorítják foguk fehérjét, szóval, visszaüt helyből, ha hibáztam.
Olyankor apró, sziszifuszi munka a javítás, mert ugye, kész művet ritkán dob el az alkotó, inkább nekiveselkedik, hogy faragjon rajta, formából jobbat.

Gondolkodtam a portál ajánlásain is.
Ne írj, ne tégy dehonesztáló bejegyzést név szerint, ne sérts egójában lehetőleg senkit. Bejelentkezéskor elfogadtam, s bár alaptörvényként ma is igyekszem elfogadni, talán léteznek mentesítő-felmentő kivételek.

Azt hiszem, mai netes irodalmi körökben, s talán, bizonyíthatóan a virtualitáson túl is, egyfajta költészet-közeli körben ismertséget szereztem magamnak. Nem botrányok okán, csupán az írott szóval. Egyszer így, egyszer úgy sikerül, de úgy tűnik, van kialakult olvasótáborom, vannak eseti betérő és visszatérő olvasóm, s az írásaim inkább vonzanak, mint elriasztók.

Egy Kovács Áron néven – nick, vagy valós név, tulajdonképpen mindegy – itt is publikáló idióta, olvasta egyik versemet, a Drótostótok-at.
Ime az eredeti vers:

DRÓTOSTÓTOK

Nézlek, szemben velem,
nézlek és figyelem,
ahogy figyelsz,
titkolni igyekszel,
érezhető,
a szem megáll arcomon
és mint vaku
villan benne mély bogár,
ritka pillanatra,
mikor elaltatott,
hogy csak mesélek
és hol fel, hol le
viszem a hangsúlyt,
adva dallamot beszédnek,
mert kell, hogy altassalak,
hogy figyelhess óvatlanul
s én közben lássalak.

Én úgy teszek,
hogy csak mesélek,
te úgy, hogy hallgatod,
közben csalunk,
én a kérdést várom,
te a válaszom,
beszélve hallgatunk,
együtt, külön-külön.
Falaink mögül,
egyszerre dugunk ki
a takarásból,
és egyszerre rántunk vissza
kíváncsi fejet,
kéz felé mozduló kezet
zsebrevágunk’,
vagy markolunk
kéz helyett poharat,
pöckölünk parazsat
cigarettavégről.

Te azon tűnődsz,
mily mély a seb,
mit adtál,
és tapintanád a heget,
én a felvidék vándorát látom,
ahogy szorgos kezével
egymáshoz illeszti
sok darabját
törött edénynek,
és dróttal hálózná
újra eggyé.
Használhatóvá,
de konyha díszévé
várhatón soha.

Bgj.2007.07.17.

Szellemi színvonalára jellemzően, a verset nem értette, csak következtetést vont le belőle, tót-szlovák vagyok, s ebben a vélt nemzeti hovatartozást definiáló minőségben, semmit nem értve, folyamatosan pocskondiáz. Teszi, mert teheti.

Zavar? Igen!

Zavar? Tulajdonképpen nem.
Azt hiszem, nem igazán értem.

Honnan egy emberben akkora lelki torzulás, hogy ismeretlenül háborúzik, okádja gyűlöletét?
Honnan ennyi emészthetetlen sár emberbőrben?
Beidézem a hosszas kivárás utáni letiltás után kapott magánlevelét, felfedve levéltitkot, szándékosan:

Feladó: Kovács Áron
Tárgy: beijedtél kis szaros
Dátum: 2010-09-15 18:47:57

"Húgyivó létedre - vén kecske - miközben nyalogatod a sót, az elbaszott életed siratva rám mutogatsz, nyeszlett drótostót ivadék, seggembe is keresgélsz . Kis tetű, ki nem szar le? Húzzál a szlovák haverjaidhoz, ott aztán dadoghatsz tótul mert amit itt csinálsz téged járat le."Ez lenne a virtus?
Kovács is? Áron is?

Igen ez  a virtus. Tudomásul veszem és elfogadom.
Mégis, ha megengeditek, mint vadhajtást – szóváteszem.

Balog Gábor
-csataloo-
2010.09.16.