Ígértem neked egy privátot. Profánt.
Megkapod, mert egyrészt, az ígéreteim betartom, másrészt, viszont, talán magyaráz valamit a költészetről, rólam, sőt, talán rólad is.
A nyolcvanas évek második felében megannyi, még rendszerváltozásban nem gondolkodó messze nem mélymagyar, no meg a hozzánk tartozó slepp vörösben, Moszkvába utaztunk kereskedelmi tárgyalásra. Hogy egyértelmű, hiteles, nevesíthető legyen a történet, az akkori szovjet piacra tiszttel, tisztességgel dolgozó debreceni gyár, a Mezőgép delegációja tárgyalt, elsősorban árakról, nem mennyiségről, hisz a mennyiséget kvótában osztották főleg pofára.
Pofában (nem csak termelési színvonalban) a gyár jól állt. Vezérigazgatója unokaöccse volt az akkori szakszervezetes tótumfaktum, Gáspár Sándor, belőlünk kinőtt elvtársunknak. Mint illusztris, s nem túl hülye elvtársat, természetesen megkülönböztetett figyelem várta a fogadó-szállásadó magyar oldalon, a Kereskedelmi Kirendeltség szállodájában, ami az akkori Moszkvában egyfajta magyar sziget volt.
Csak megjegyzem, Fédered Adolf, a nagy tudású, talpig ember vezényelte le építtetését. A hozzátartozó, cseppet sem luxus, szálló résznek is, s ez az az épület, aminek áron aluli eladása miatt (remélem), néhány ember majd tapogathat téglát valami rosszul felszerelt magyar börtön tévés-küblimentes celláiban.
Vissza Gáspárunkra, aki elvtárs, aki futtatott, mint a kurvák, csak a háttér nem vonzó puncós, inkább húskinövés, rokoni alapon. Mondtam, túl hülye nem volt. Termelési-értékesítési csapatát úgy építette, hogy amennyiben személyes potentát jellegét nyíltan nem támadta az alkalmazott, de esze volt, értékes, értékesíthető ötlettel jelentkezett, vett részt napi munkában, akkor megélhetést, jó megélhetést adott a gárda, a tény, hogy eladható a termék, nomeg a hátszél, említett elvtársunktól.
Így került a képbe, oly zseniális mérnök-kereskedő, vezérhelyettesi rangban, (persze párttag), mint Veress József, a kisnövésű csoda, a mosolyalbum, a tudástár. Így kerültek be nem nevesítve kiváló gépész-tervezők, cívis, s talán kicsit hajdú hagyományokkal. Lázadók, megalkuvók.
A delegáció nagy létszámú volt.
Köztük én, az akkori törvényes rend szerint, a külkereskedő, utált, engem szeretett, hasznos megjelenítőjeként.
Napi, kimerítő gazdasági harc után a kis csapatnak –úgy húsz alatt, helyi sleppet is számítva – a sziget, az Unicum, cseh sör-paradicsom, kirendeltségi szálloda adott lehetőséget feszültségek oldására, a hatodik emeleten. Beszélgetések, nyíltan, tisztán. Sosem voltam túl naiv. Nem hiszem, hogy lehallgatás-mentesen.
Az első adalék, neked, költő-palánta, vagy már költősuháng, hogy Gáspár elvtársunk apró összetűzésbe keveredett berúgás előtt az adminisztrációval. Magyarral, feltételezhetően beépítettel. Ordítva rohangált emeleteken fel-le, hogy otthonról hozott, kóser-csécsi szalonnáját ellopták! Tette ezt a portás – állította.
Időbe, tudtom szerint (csak hallomás) egy feljelentésbe, halomnyi papírmunkába telt, míg a portás tisztára mosta magát. A szalonna megvolt. Ott, a hűtőben, ahová elvtársunk gonddal betette. Rossz helyen kereste. Rossz szobában. Ennyi.
A második adalék-altétel a költészeté. Kicsit tiéd-neked.
A sok, mélymagyarnak akkor messze nem mondható, mint mondtam, feszültség-oldóként bevett sok Staroprament, Pilsner Urquellt, Unicumot. Úgy húsz-harminc közötti létszám, kis, kétágyas szobában. Ma is csodálom, hogy fértünk el annyian.
A szesz sok mindent kihoz. Távol Hazától, más kultúrában, tán többet, mint szürke hétköznapokon. A lassan szellemi zokni, röhögő, poénkodó társaságban valaki felállt.
Szavalt. Vers-részletet. Petőfit.
Jött rá Vajda, jött pár hibásan idézett sor Aranyból, becsusszant Kosztolányi, természetesen minden lélek-kaput szélesre tárva Ady, és sorok, hosszú sorok a nagyoktól. József Attila, Áprily, Csokonai, sőt, meglepetésként Jatzkó, a Béla! (Ajánlom Neked!) Félig megőrzött érettségi tételek, félig, hibásan tudott idézetek, mintha pásztortűz ég-től „Így irtok ti”-ig.…. Nagyritkán a sorban a Hej Jancsika, Jancsika, miért nem nőttél nagyobbra. Dalban is.
Hangulata lett az estnek. Záróra volt magánban.
Zárórakor az asztalbontó a főnök. Talán rendje időknek ez. Ki tudja?
Gáspár elvtársunk felállt.
Ő is ismer verseket!
Apró, semmit érő, kis magántörténelmem osztom meg veled, mert jó értelemben túlteng benned a tehetség.
A plebs figyelt, a párt-tehetség, szintjén, kinyilatkoztatott.
„Verset én is tudok!”
„Pina, fasz együtt basz
abból lesz a kiskopasz!”
Idéztem.
Kort.
Mentalitást.
Dobjon rám követ, kinek tisztje, hite.
Te meg, ne baszkurálj. Ne akard javítani hibáim. Azokkal vagyok az, ami.
Unicum.
Balog Gábor
-csataloo-
2010.10.02.
Megkapod, mert egyrészt, az ígéreteim betartom, másrészt, viszont, talán magyaráz valamit a költészetről, rólam, sőt, talán rólad is.
A nyolcvanas évek második felében megannyi, még rendszerváltozásban nem gondolkodó messze nem mélymagyar, no meg a hozzánk tartozó slepp vörösben, Moszkvába utaztunk kereskedelmi tárgyalásra. Hogy egyértelmű, hiteles, nevesíthető legyen a történet, az akkori szovjet piacra tiszttel, tisztességgel dolgozó debreceni gyár, a Mezőgép delegációja tárgyalt, elsősorban árakról, nem mennyiségről, hisz a mennyiséget kvótában osztották főleg pofára.
Pofában (nem csak termelési színvonalban) a gyár jól állt. Vezérigazgatója unokaöccse volt az akkori szakszervezetes tótumfaktum, Gáspár Sándor, belőlünk kinőtt elvtársunknak. Mint illusztris, s nem túl hülye elvtársat, természetesen megkülönböztetett figyelem várta a fogadó-szállásadó magyar oldalon, a Kereskedelmi Kirendeltség szállodájában, ami az akkori Moszkvában egyfajta magyar sziget volt.
Csak megjegyzem, Fédered Adolf, a nagy tudású, talpig ember vezényelte le építtetését. A hozzátartozó, cseppet sem luxus, szálló résznek is, s ez az az épület, aminek áron aluli eladása miatt (remélem), néhány ember majd tapogathat téglát valami rosszul felszerelt magyar börtön tévés-küblimentes celláiban.
Vissza Gáspárunkra, aki elvtárs, aki futtatott, mint a kurvák, csak a háttér nem vonzó puncós, inkább húskinövés, rokoni alapon. Mondtam, túl hülye nem volt. Termelési-értékesítési csapatát úgy építette, hogy amennyiben személyes potentát jellegét nyíltan nem támadta az alkalmazott, de esze volt, értékes, értékesíthető ötlettel jelentkezett, vett részt napi munkában, akkor megélhetést, jó megélhetést adott a gárda, a tény, hogy eladható a termék, nomeg a hátszél, említett elvtársunktól.
Így került a képbe, oly zseniális mérnök-kereskedő, vezérhelyettesi rangban, (persze párttag), mint Veress József, a kisnövésű csoda, a mosolyalbum, a tudástár. Így kerültek be nem nevesítve kiváló gépész-tervezők, cívis, s talán kicsit hajdú hagyományokkal. Lázadók, megalkuvók.
A delegáció nagy létszámú volt.
Köztük én, az akkori törvényes rend szerint, a külkereskedő, utált, engem szeretett, hasznos megjelenítőjeként.
Napi, kimerítő gazdasági harc után a kis csapatnak –úgy húsz alatt, helyi sleppet is számítva – a sziget, az Unicum, cseh sör-paradicsom, kirendeltségi szálloda adott lehetőséget feszültségek oldására, a hatodik emeleten. Beszélgetések, nyíltan, tisztán. Sosem voltam túl naiv. Nem hiszem, hogy lehallgatás-mentesen.
Az első adalék, neked, költő-palánta, vagy már költősuháng, hogy Gáspár elvtársunk apró összetűzésbe keveredett berúgás előtt az adminisztrációval. Magyarral, feltételezhetően beépítettel. Ordítva rohangált emeleteken fel-le, hogy otthonról hozott, kóser-csécsi szalonnáját ellopták! Tette ezt a portás – állította.
Időbe, tudtom szerint (csak hallomás) egy feljelentésbe, halomnyi papírmunkába telt, míg a portás tisztára mosta magát. A szalonna megvolt. Ott, a hűtőben, ahová elvtársunk gonddal betette. Rossz helyen kereste. Rossz szobában. Ennyi.
A második adalék-altétel a költészeté. Kicsit tiéd-neked.
A sok, mélymagyarnak akkor messze nem mondható, mint mondtam, feszültség-oldóként bevett sok Staroprament, Pilsner Urquellt, Unicumot. Úgy húsz-harminc közötti létszám, kis, kétágyas szobában. Ma is csodálom, hogy fértünk el annyian.
A szesz sok mindent kihoz. Távol Hazától, más kultúrában, tán többet, mint szürke hétköznapokon. A lassan szellemi zokni, röhögő, poénkodó társaságban valaki felállt.
Szavalt. Vers-részletet. Petőfit.
Jött rá Vajda, jött pár hibásan idézett sor Aranyból, becsusszant Kosztolányi, természetesen minden lélek-kaput szélesre tárva Ady, és sorok, hosszú sorok a nagyoktól. József Attila, Áprily, Csokonai, sőt, meglepetésként Jatzkó, a Béla! (Ajánlom Neked!) Félig megőrzött érettségi tételek, félig, hibásan tudott idézetek, mintha pásztortűz ég-től „Így irtok ti”-ig.…. Nagyritkán a sorban a Hej Jancsika, Jancsika, miért nem nőttél nagyobbra. Dalban is.
Hangulata lett az estnek. Záróra volt magánban.
Zárórakor az asztalbontó a főnök. Talán rendje időknek ez. Ki tudja?
Gáspár elvtársunk felállt.
Ő is ismer verseket!
Apró, semmit érő, kis magántörténelmem osztom meg veled, mert jó értelemben túlteng benned a tehetség.
A plebs figyelt, a párt-tehetség, szintjén, kinyilatkoztatott.
„Verset én is tudok!”
„Pina, fasz együtt basz
abból lesz a kiskopasz!”
Idéztem.
Kort.
Mentalitást.
Dobjon rám követ, kinek tisztje, hite.
Te meg, ne baszkurálj. Ne akard javítani hibáim. Azokkal vagyok az, ami.
Unicum.
Balog Gábor
-csataloo-
2010.10.02.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésOlvasgatok az oldalon, s ni, mire bukkanok!
VálaszTörlésTyűha, milyen szép emléket idéz fel!
Különben itt nagyot mondtál a példázatoddal.
Barátsággal,
egy "palánta", ki sosem lesz "husáng" (a költő szót tudatosan kihagytam)...
:)