NYELVI PERVERZITÁSAIM
Hallgatom egyik, választottan fülbecsengő műsorom, éter periférián. Réteg-műsor, vagy több annál, ki tudja. Rászoktam, mint más a drogra.
A műsorszerkesztő, riporter, tulajdonos, a kérdező, talán legjobbja annak a generációnak, ami tetszik-nem tetszik, előbb utóbb nyom nélkül kihal, eltűnik. Pazarul kérdez, érdekli a felelet, vagy belérögződött tudással, szabállyal hagyja-nem hagyja beszélni a kérdésekkel vezetettet. Egyéniségéhez, hangulatához illőn.
Az meg mondja.
Mindegy, mit, itt mellékes. Lehet világmegváltó gondolat, lehet piszlicsáré semmiség, itt, valóban mindegy. A szándék a fontos, érzem. A macska-egér játék, a lélekhalászat.
A riportalany kétdiplomás.
Belebonyolódnak valami elemzésbe, s akkor jön a szófordulat.
Név és névelő, határozott.
Nekem, a hallgatónak bizonyítottan, neked, Olvasóm, hidd-el kategóriában, itt:
….tehette volna a Tarlós….
Én nem voltam jó tanuló. Ment matek, fizika, meg vonzódtam a szavakhoz. A nyelv szépségeit, egy huszárezredet félmozdulattal, száj le- vagy felgörbítéssel megregulázni képes csöppnyi nő osztotta seggig érő fekete copffal grátisz, vagy nem úgy, de hatékonyan.
Bizony, megtanultam, fiam, a magyarban tulajdonnév elé nem teszünk határozott névelőt. Kis kivételekkel. Jegyeztem, vettem, igyekszem abban élni.
Az egyetlen hang, az „a” betű, hiteltelenné tett nyilatkozót, visszavont tőle bölcsész-diplomát.
Berecz elvtárs jutott eszembe.
Hallgatom egyik, választottan fülbecsengő műsorom, éter periférián. Réteg-műsor, vagy több annál, ki tudja. Rászoktam, mint más a drogra.
A műsorszerkesztő, riporter, tulajdonos, a kérdező, talán legjobbja annak a generációnak, ami tetszik-nem tetszik, előbb utóbb nyom nélkül kihal, eltűnik. Pazarul kérdez, érdekli a felelet, vagy belérögződött tudással, szabállyal hagyja-nem hagyja beszélni a kérdésekkel vezetettet. Egyéniségéhez, hangulatához illőn.
Az meg mondja.
Mindegy, mit, itt mellékes. Lehet világmegváltó gondolat, lehet piszlicsáré semmiség, itt, valóban mindegy. A szándék a fontos, érzem. A macska-egér játék, a lélekhalászat.
A riportalany kétdiplomás.
Belebonyolódnak valami elemzésbe, s akkor jön a szófordulat.
Név és névelő, határozott.
Nekem, a hallgatónak bizonyítottan, neked, Olvasóm, hidd-el kategóriában, itt:
….tehette volna a Tarlós….
Én nem voltam jó tanuló. Ment matek, fizika, meg vonzódtam a szavakhoz. A nyelv szépségeit, egy huszárezredet félmozdulattal, száj le- vagy felgörbítéssel megregulázni képes csöppnyi nő osztotta seggig érő fekete copffal grátisz, vagy nem úgy, de hatékonyan.
Bizony, megtanultam, fiam, a magyarban tulajdonnév elé nem teszünk határozott névelőt. Kis kivételekkel. Jegyeztem, vettem, igyekszem abban élni.
Az egyetlen hang, az „a” betű, hiteltelenné tett nyilatkozót, visszavont tőle bölcsész-diplomát.
Berecz elvtárs jutott eszembe.
„Hány családja van? Kérdezett nála rá a keselyű, s ő válaszolt, egyet meghaladó számot megadva. Tájnyelvben érthetőn, rombolva ismertség, pozíció okán a közös, együtt mindünket túlélő szépséget, a nyelvet. Ésszel változó, változtathatatlan, de sokban változatlan, logikus szabályaival.
Talán ezért kérek majd itthagyottjaimtól, fölém, latin misét.
Balog Gábor
-csataloo-
2011.11.08.
Talán ezért kérek majd itthagyottjaimtól, fölém, latin misét.
Balog Gábor
-csataloo-
2011.11.08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése