A határon álltam. Tógás, isten képében tetszelgő gülüszemű határőr játszott cserét velem. Elvette útlevelem, s kezembe nyomott egy doktor-szösziszín drága könyvet.
„Lapozgassa, aztán majd meglátjuk!” – mondta, s fordítva egyet sapkarózsáján, trappban elfüstölt útlevelestül a határállomás melletti kantin felé.
Kinyitottam. Pink alapon a kollázs mellbevágott. A bal felső kép először.
András mosolygott róla húszévesen, fekete-fehérben. A vándor. A kép alatt talán a mottó.
To be flex.
Te lennél, fiam, tubiflex? Írsz? A te bizarr soraid csodáltam tudatlanul?
A lapon, kicsiben, nagyobban négy lánygyerek, ki színes, ki beállított póz, ki pedig spontán, meg és nyilvánulva, kinyilatkoztatva, plakát és akvarell, nevekkel, tekergődzve mint a sors, épen és lyukasztva, szakaszjegyek, havi bérlet ötszáz forintért, nomeg Árnika és az elmaradhatatlan csillagháború.
A kép mögött a Nagykörút, kisállat-kereskedés kígyóval, békával tetszés szerint, söprű és lapát a tisztántartáshoz, nomeg galambok, hullámos papagájok garmada nagy trécsben. Középen András eladott burunduk után szed be forintot. To be felx. Potyog akváriumba, harcolnak érte sziámiak, neon világít délben.
Skoda 100-as, szürke hétköznapok, koccanás a békási nagy kereszteződésben, tekergődzés a rendőr előtt, kutyavásár valami nőnek, egyszervolt kutyavásár, Budán dudán ismerkedés a női igennel, apai féltés visszatükröződése barna szemekben és újra a négy lány, orgonasípok, ábécédé, de angolul.
To be flex.
Szárított tengerpart, sárga homok szódásüvegben, fröccsintett kérdések faji hovatartozásról, Éva almája, Erzsi almája, Alíz almája, motoros vontatás görög tengeren és egy anyakönyvi kivonat a Nagy Alma egyik párkapcsolatot regisztráló irodájából. Szárított apai könnyek, anyai könnyek, andrásos könnyek, repjegyek, tűlevél-vesztett díszített fenyő áprilisban, flex i bilit ás, kiok művel tetőben ás, áruházi zacskó, benne fölül a zsemlye, alatta Párizs, lop ás, mosoly és tubiflex.
Kockás kalapban. Az én kalapomban. Nem csal. Ás. Rózsaszín háttér és mélyenszántó bölcsességek sorokba nyomtatott, kusza összevisszasága, pedáns rend, káosz, messzeség és mind-mind a tenyeremben. Munka. Sok munka.
Sorsvonal. Kitaszítottság és burok. Három, vagy négy Haza, gyere haza időben, vár a nagyvilág és megállapodtam, tudok, vagyok, megélek-pofa, négy, igen, négy gyereket nevelek fel, bizony!
Vermont és Fonyód, Miskolctapolca, tenger, marinakék aqua, mágia, Magua, Nils Holgersson a vadlúd hátán repül világotlátni egy harsányi lánnyal és fütyörészés, képbe rögzítve, cseresznyefán.
A határőr jött vissza. Lépésre tőlem megállt, s a hozott vodkaszagra tette az útlevelem.
„A könyvet elviheti!” – mondta, s szalutált.
Azonosítóján felfénylettek a betűk. Hüpp Papanelkulovits Hüpnosz. Fölöttem csikorgással megindultak a zöld hálókocsik. Hazafelé.
To be.
Or not to be.
Balog Gábor
-csataloo-
2011.08.09.
„Lapozgassa, aztán majd meglátjuk!” – mondta, s fordítva egyet sapkarózsáján, trappban elfüstölt útlevelestül a határállomás melletti kantin felé.
Kinyitottam. Pink alapon a kollázs mellbevágott. A bal felső kép először.
András mosolygott róla húszévesen, fekete-fehérben. A vándor. A kép alatt talán a mottó.
To be flex.
Te lennél, fiam, tubiflex? Írsz? A te bizarr soraid csodáltam tudatlanul?
A lapon, kicsiben, nagyobban négy lánygyerek, ki színes, ki beállított póz, ki pedig spontán, meg és nyilvánulva, kinyilatkoztatva, plakát és akvarell, nevekkel, tekergődzve mint a sors, épen és lyukasztva, szakaszjegyek, havi bérlet ötszáz forintért, nomeg Árnika és az elmaradhatatlan csillagháború.
A kép mögött a Nagykörút, kisállat-kereskedés kígyóval, békával tetszés szerint, söprű és lapát a tisztántartáshoz, nomeg galambok, hullámos papagájok garmada nagy trécsben. Középen András eladott burunduk után szed be forintot. To be felx. Potyog akváriumba, harcolnak érte sziámiak, neon világít délben.
Skoda 100-as, szürke hétköznapok, koccanás a békási nagy kereszteződésben, tekergődzés a rendőr előtt, kutyavásár valami nőnek, egyszervolt kutyavásár, Budán dudán ismerkedés a női igennel, apai féltés visszatükröződése barna szemekben és újra a négy lány, orgonasípok, ábécédé, de angolul.
To be flex.
Szárított tengerpart, sárga homok szódásüvegben, fröccsintett kérdések faji hovatartozásról, Éva almája, Erzsi almája, Alíz almája, motoros vontatás görög tengeren és egy anyakönyvi kivonat a Nagy Alma egyik párkapcsolatot regisztráló irodájából. Szárított apai könnyek, anyai könnyek, andrásos könnyek, repjegyek, tűlevél-vesztett díszített fenyő áprilisban, flex i bilit ás, kiok művel tetőben ás, áruházi zacskó, benne fölül a zsemlye, alatta Párizs, lop ás, mosoly és tubiflex.
Kockás kalapban. Az én kalapomban. Nem csal. Ás. Rózsaszín háttér és mélyenszántó bölcsességek sorokba nyomtatott, kusza összevisszasága, pedáns rend, káosz, messzeség és mind-mind a tenyeremben. Munka. Sok munka.
Sorsvonal. Kitaszítottság és burok. Három, vagy négy Haza, gyere haza időben, vár a nagyvilág és megállapodtam, tudok, vagyok, megélek-pofa, négy, igen, négy gyereket nevelek fel, bizony!
Vermont és Fonyód, Miskolctapolca, tenger, marinakék aqua, mágia, Magua, Nils Holgersson a vadlúd hátán repül világotlátni egy harsányi lánnyal és fütyörészés, képbe rögzítve, cseresznyefán.
A határőr jött vissza. Lépésre tőlem megállt, s a hozott vodkaszagra tette az útlevelem.
„A könyvet elviheti!” – mondta, s szalutált.
Azonosítóján felfénylettek a betűk. Hüpp Papanelkulovits Hüpnosz. Fölöttem csikorgással megindultak a zöld hálókocsik. Hazafelé.
To be.
Or not to be.
Balog Gábor
-csataloo-
2011.08.09.
Én is szeretlek. Szalámi volt az nem párizsi... :)
VálaszTörlésAndrás