LEGFŐKÉPP

LEGFŐKÉPP BAJNAI-JUHÁSZNAK, MESTERHÁZYNAK

(Ugyanannyit a többieknek is)

Akkor most kicsit átdolgozom, átértelmezem.

SŰRŰ FILLÉR HOZZA A RITKA FORINTOT.

Fillérem van. Tapinthatóan a lyukas.  A legszebb, a pénzben is nőutánzat, a régmúlt snúrozásai, pixelései aljapénze. Egy a nekem-tarisznyából kilenszázhatvannégyből, és egy egy másik bakóból, hatvannyolcból. Indulás korából, mikor kilöktek harminchetünket, hogy érettek vagyunk, s csak a kis Piros kapott matekből szekundát, hogy ugyanott, egy nyár múltával érjen ötösre. Mert ő sem volt matolcsy.

Őrzök félmaréknyit a galambos tízesből, és majd ugyanannyit a búzakalászos húszasból, köztük elvétve rézből is egy-egy, amolyan proli numizmatika gyűjtemény. Zöld posztózacskóban, ami második, elhalt nejemről, a félvilág vegyes aprópénzéből maradt rám.

Az egygombóc-fagyi ala-alumíniumból, a lánchidasból is maradt vagy kettő.

Megfér a többivel.

A ritka forintból kevesebb maradt. Van egy a Rákosi időből, barbárul felszegezve a keresztgerendára, egy negyvenhatos, nejlonban elásva a leányvirág horányi termőhelye alatt, és jó pár a zacsiban, a sarló-kalapácsot megélhetés szimpla kékjére cserélt Kádár-középpel, bennük a színtelen, de színekben látható, létező piros-fehér zölddel is.

Az eltett bélásokkal hordom magamban a  mozibelépő-jegyek első sor emlékeit, hatvannyolc új hullámát, magyarra fordítva az adj egy bélást haver lejmolást, féllábú Billt, darálós Hobót, a feltörekvést, az albérletből tanácsiba konszolidálódást, a pályaváltásaim söreit, tatárbifszteket az Ádámban-Évában, később ugyanitt a borravalót, megköpködöttet, de adhatót-eltehetőt.

A Kossuth fej ötösnél éreztem először, kezdünk lecsúszni. Még akad belőle eredeti, meg megújított is, pedig két befőttesüvegnyi volt félrerakva egykor – pinkapénz. Sosem felejtem, mikor hirtelen felindulásból a kisközértben fizettem befőttesüveggel. Anyám, a jóasszony is emlékezhet rá, ha van túlvilág, mert pult és homlok mögött igencsak negatív felhanggal emlegették.

Meghalt, megszűnt egy volt világ. Gyermekkorom, fél-felnőtt korom világa, a létező szocializmus, a kuss, ne politizálj, és ne tűnj ki nagyon a sok közül világa, ami létezéséért nekem, s sokaknak cserébe biztos nem-szegénységet adott. A kicsit, vagy nagyon Istentől elrugaszkodott világ, ami az igehirdetőt ópium-terjesztőnek titulálta, a vehemensebbjét meg meghurcolta ennyit, meg annyit, kinek mi jutott. Igaz, mindezzel párhuzamban az éhesnek kenyeret adott, a dologtalanra munkát kényszerített. Csillagos, hatalom.

Fémbe verték Jankó János folyóparti táját –tessék utánanézni!

Pár év, és eltűnt a kedvenc, a lázadó. Netes ifjúság, hogy emlékezhetnél a kék papír húszasra, Dózsára a rigussal???

Hiába dolgozol,

hiába aratsz,

mindig ilyen pucér maradsz,

mire egy vég vásznat megveszel

addigra ilyen öreg leszel!

????

Az eltűnések jöttek sorban, észrevétlen. A rendszer állt, a pénz változott. A csákó Rákóczyja, barnán, épp úgy semmivé lett, mint a bordó Kossuth.

Megjöttek pénztárca álmok, lila Ady, zöld Bartók, ki emlékszik ma erre, gyors csere a jó csere, mondják a hozzáértők.

Én elfogadom mindenben a világ változását.

Tehetségemhez, tudásomhoz mérten teszek érte és ellene, tényekkel nem vitatkozom.

Tudom, hogy a kilencvenes változással Hazám a lélekszám csökkenést is beszavazta akaratlanul a fix határok közé. Tudom, hogy az új Magyarország, a hétmilliós, nem fog eltartani engem, meg pénzekre hozzám hasonlón emlékezőket. Teher vagyunk. Nekünk mielőbb megdögleni kell! Sorsunk, és az idő az ideológia mellett dolgozik.

Ne féljetek, elmegyünk, ahogy illik!

Magunkkal visszük a tisztességes megélhetés világának festett, letűnt, félhazug képeit,

a fillért, a forintot, ami ma csak számlapénzben elfogadott, de ott is kerekítik.

Nem szeretnénk magunkkal vinni a hitet, hogy nektek, ittmaradóknak jobb lesz, ha ki mertek állni igazatokért. Hogy köptök egy újra magát pozicionáló sittpali- mentalitásra, hoffmanrózsika MSZMP-s  álkeresztyén eszményeire, futsalos papagájemberekre, fogszabályzatlan nyugdíjkassza-lopókra, balogzoltánok kapitális hazugságaira, a stadionos törpére, nyergesekre, simicskákra, önzéstől beteg emberekre, akik a nyakatokban ülnek!

Meg az ellenzék simlis, nem nemzetet, de pár embert, pár röpke évre jó pénzért pozicionáló, hol a lapátom, ez az én lapátom homokozós, dedós, idióta összekapásaira.

Tán lesz esélyetek tolvajok, gátlástalan, politikára nyergelt, magyar maffiába tömörült nyikhajok, narancsos-sávos hazátlanok ellenében!

A VÉR ÉS A BECSÜLET NAPJÁT ÜLIK A NÁCIK.

A vér a mienk, a becsület is hozzánk tapadt, mert magunk közt szocializálódtunk, jóemberek!

Értünk mi mindent.

Csak egyetérteni kellene!

VÁLTOZÁST!

Balog Gábor

-csataloo-

2013.02.15.