MI, KILENCSZÁZÖTVENESEK

MI, KILENCSZÁZÖTVENESEK

Valamikor, nem is oly rég, mi voltunk a középosztály.

Átlagos családba születtünk, apánk géplakatos volt, vagy targoncakezelő, esetleg kőműves, állatgondozó, anyánk meg takarított az iskolában, ahol később mi szereztünk érettségit, ahol beadtuk a papírt a továbbtanulásra, és átsörözve négy-öt évet, lányokat hajkurászva és házibulizva gazdagéknál, bizony az izzadásig gyűrtük-gyúrtuk a tankönyvet vizsga előtt, hogy csillagos-címeres indexbe valami görbe jegy kerüljön.

Mi voltunk azok, akik nappalin, de estin is tanultak, s a végzés után bekerültünk a mókuskerékbe ki itt, ki ott. Voltunk üzletkötők és agronómus-palánták, kezdő mérnökök, munkás-utáltak, hogy lógunk, és semmit nem tudunk. Tanítók az alsó tagozat napközijében, firkászok szerkesztőségekben, akire csak a „hozzegykávétfiamot” osztottak, vagy azt sem, de végzettség szerint fehér köpennyel álltunk nővér-férjjelöltként kórházakban, a főorvos hosszú sleppjében is.

Mi voltunk, akik lázadoztak.

Virággal, Beatles dalokkal, hosszú hajjal. Velünk ébredt a Balaton nyaranta, és a mi takarónk igazította estelente a tévesen hitt kilátástalanság, a szabadság messze van, ha be nem hódolsz szlogen.

Voltunk tagok, vagy KISZ titkárok, jók, meg rosszak, csak az emberség és a józanész volt a választóvíz jó-rossz között, Agitáltak, hogy lépjünk be Pártba, Vöröskeresztbe, Bokor-körökbe, meg a jehovákhoz. Mi beléptünk, vagy kimaradtunk, habitus szerint.

Mi voltunk, akik egyházat alapítottunk örök igazságokon, klérus hatalmát kirekesztve, vállalva verést, üldöztetést.

Mi voltunk, akiknek megjött és elment az eszük. Egyszerű, lassan lakáshoz jutó, családot alapító, a szürkénél kicsit fehérebb középosztály-jelölt, balon nevelkedett, de nem agymosott. Ritkán megalkuvók, koránszületettek ahhoz, hogy hőzöngve temessünk jövőt, de későn születettek ahhoz, hogy megakadályozzuk, a várt, kívánt változásokkal felkentjeink ne loccsintsák ki senki udvarára egy torzult megvalósítású, teherként megélt eszmevilág létező értékeit.

Hátunkon lovagolták meg avítt eszmék valló-hirdetői a Duna kört, Antall a semmiből körözhette le Bíró Zoltánt. Bennünket hülyített a fogyik a magyar, meg a zsírok elcsúrta táltosa, a turul-előd. A mi asztalunkra lopta a kenyérféltés a kényszerű, de ésszerű kompromisszumot kékmadár és szegfű között. Mi vonyítottunk, hogy Bokrosból nem kell, röhögtünk mindenkihülyéjén, Józsibácsin, és mi hagytuk, hogy a juppinak indult senkiháziak, hazudva-lopva, ősellenségekkel összeölelkezve hatalomra jussanak.

Közben éltünk.

Házat építettünk, de legalább kitataroztunk a régit, lecseréltük a sok Ladát, újraházasodtunk keresztbe-kasul, vagy kitartottunk a régi mellett. Másztuk a honi és elkülföldiesedő szamárlétrákat, megfeleltünk. Vettünk nyaralót, ha tellett, és tanítattuk a csimotákat. Elbúcsúztattuk az első kivándorlóink, az új hazát, megélhetést keresőket és maradtunk.

Megéltünk sikereket és buktunk nagyot, ha túl messze akartunk látni. Ráment vállalkozás, gatya és sokszor a szomszéd pénze is büntetlenül. Csendestársakká szegődtünk mutyikban, és nagy hangon követeltünk elszámoltatást, ha nem rólunk szólt a fáma. Értettünk a politikához, mint minden istenadta balfék, és nem vettük észre, ránk épül egy torz, minket és mindenkit kisemmiző erő.

Mégis, mi láttuk meg először, rossz irányba megy az ország. Kiszavaztuk első kurzusa után a hatalomból a törpe egót, és nyakunkba vettük a lánchídi városbénítást. Mi voltunk, akik futni hagytuk a bányatolvajokat, hogy 2006-ban kocsikat, lelkeket gyújtogassanak barikádokon. Hallgatunk, mikor a rendőrt kellett volna fennhangon védeni.

Mi vettük észre, hogy októberenként egyre több a szenny a felszínen és hősök lettek a kibelezők. A mi ellopott, elhamísított történelmünk tagadásából nőttek nagyra demagógiák, egók. A hülyék is közülünk kerültek ki, hogy növesszék őket. A plagizált doktorisok is.

Végérvényesen lecsúsztunk?

Mi lettünk a nem kíván reszli, a maradék. Nem termelünk, mindegy, hogy hol se nincs, meg mit se nincs, a tény a fontos, csak veszünk a közösből.

Nekünk már-még nyugdíjat hoz a postás, számolgatni, beosztanivalót.

Nekünk a voltból már alig maradt. Semmi kocsma, rántotthús vasárnap, semmi színház-mozi. Füstbe ment terv az újra elérhető lett Adria, de a zónapörkölt is az, ha vendéglőbe mennénk. Számla, az van! Meg cirkusz is, elég!

Mi vagyunk az önpusztítók, a nemzetpusztítók, akik szájszélet nyalogatva előbeszélünk a törpe, a megalomániás ünnepi villogásán, csápolva Békemenetben. És mi vagyunk többségben az egyetlen, a legazemberezett létező-élő kihívó Élőláncain, mi, összefogásról álmodók, a nehezen utat találók, az Együtt, tetszik-nem teszik rendszer-koncertjein.

Ég a gyertya, ég.

A miénk.

Munkás, középosztályos kis faggyúgyertya. Tescoban hatvankilenc, Auchanban hetvenegy forintnyi fény. Nem tartós.

A miénk.

A hozzánk lassan idomuló balratartsban még regnál a megélhetési nagy öregek kisses, bajás megélhetési vonala, díszletezi Szeged, vagy Angyalföld helyett az alsógatya-reklám mosoly, s asszisztál hozzá hallgatással a ne érints –noli me tangere szabállyal – a tehetséges ifjúság. Kis jobbos segítséggel, cédulásan beszavazott zöldjeinket a színvakság előbb vakítja, mint a korbács. Szocializálódnak schiffereken, hogy páruknak morzsa jusson. Éltetjük, de libásozzuk is az összefogásra felhívót, kendermagozzuk a rég nem tyúkanyót, pedig korpán él, ha kap, egyáltalán.

Nekünk semmi sem érték, semmi se drága? Ennyire lepusztult volna önértékelésünk, hogy magunk legyünk a sírunk megásói is?

Az óra ketyeg.

A mi elmúlásunk készíti elő a mi pénzünkből ötven-százötven fős gazember-csapat. Hogy szolgák legyenek a gyermekeink!!!!

Az én országomból küldte egy fehérlovas nyikhaj apámat a Donhoz.

Az én országomban hozott zsidótörvényeket a mai sávos frakció elődje.

Ezek a mostaniak miben jobbak, mások, mint az akkori nemzetpusztítók?

Az én országomban ültettem, itt-ott, tizenegy almafát. Termő ma mind.

Az én országomban éltem – dolgos, középosztály polgárként, magyarként. Belső és hitt vallási törvényem is tiltja, de kell, hogy benzinnel leöntött fáklyaként pusztuljak, csak, hogy ébredjetek?

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Balog Gábor

-csataloo-

2012.11.22.