2012. december 2., vasárnap

ŐRLŐDÉS




Iványi Gábor véleményére nagyon sokat adok.
Abban a szerencsében van részem, hogy személyesen ismerhetem, hallgathatom vasárnaponként az Igét, abban a formában, ahogyan ő látja.
Bölcsességében, éleslátásában, emberi tisztességében kételkedni nincs, és sosem lehet okom. Csendes, nem hivalkodó politikai tisztánlátását értékelem, becsülöm.
Ölelése a templom ajtajában nekem érték, ami erőt ad, megerősíti azt, hogy higgyek abban is, lehet, igen lehet itt, a Földön is egy jobb, emberközpontúbb, vagy mondjam másképp, embertársainkra jobban figyelő világ.

Olvasom – megszólalt az oly sokakat megosztó elmegyek-nem megyek kérdésben a mai tüntetés kapcsán. Kimondta azt, amit sokak csak félve fogalmaztak meg magukban. A ma, 2012. december másodikán rendezett demonstráció politikai játszma része.
A kormányzó párt egy prominens papagájának színpadra léptetésével nemzeti egységet akar mással, másokkal, emberségükben és honpolgárságuk igazában megtámadottakkal - őket statisztaként felhasználva -  bizonyítani belföld és külföld előtt a sávos gondolkozású törpepáva.
Segédkeznek ehhez a jóhiszemű megtámadottak és a megtámadottakkal, a listázásokra várókkal együttérző, következő áldozatok, áldozatjelöltek.

Iványi Gábor jól látja.
Adott a helyzet – nyomul a gárda.
Ne féljünk tükörbe nézni és kimondani. Vona Gábor frakciója és gárdája nem Vona Gáboré. A jóváhagyó az egykor félre- vagy messzetekintő Sólyom László, az egykori államfő, az üzembentartó a kormány, a kétharmados többségű, magát kereszténynek mondó parlamenti többség, csak az üzemeltető a hónaljszőrből kinőtt kis Vona.
A törpe gárdája nyomul! A vegytiszta antiszemitizmus, rasszizmus báránybőrbe bújtatott farkasa akar becsapni nyájat a  színpadra parancsra léptetett Rogán-gyerek súlytalan látszatmondataival. Létezik ember az országban, aki kétségbe vonja, hogy blikkes rikkancs minden szerepben megfelel, amit a Főnök kitalál? Létezik ember, aki ad egy papagáj szavára?

Gáborral nem beszéltem a demonstráció előtt.
Magam őrlődtem súlyos dilemmák között, menjek, ne menjek.
Végül döntöttem, ott leszek.

Ott voltam.
Hallottam mindent, s mert értelem is szorult belém, értettem is.
Rogán semmitmondását, amit a szervezők felkérése okán csak kiscsoportos, helyi pfujolás, közbeszólások kísértek, Bajnai jószándékú, de helyzethez halk, és szónoki képességei miatt csak gyenge nyomot hagyó, cigány szavazót célzó fél-kortesbeszédét, és hallottam Mesterházy ejnye-ejnyésnek induló, de végkicsengésében rossz-fideszt sulykoló panel-beszédét. Hallottam Ungvárit őszintén, erőtlenül…..

Tudom, jelzés a törpének és kurzusának, hogy a tömeget jelenlétével tisztelte meg Izrael, az Amerikai Egyesült Államok és Svédország nagykövete.

Mégis, mindent összevetve, tudom, hiba volt sok-sok szervezetnek és az érintett részvevőknek is bedőlni egy olyan szervezésnek, ami hitetni akarja, van platform, amin együtt viríthat a Horthy szobrot festékkel leöntő és a Horthy korszakot, a szoborállítást, utcanévcseréket nem csendben, de helyi szinteken tevőlegesen, szavazatukkal is támogató párt főembere.
A törpe, holnap a Parlamentben jelenti, jelenteti, nálunk teljes az egység, még a szembenállók is egyetértenek. Se rasszizmus, se neonácizmus itt teret nem nyerhet, erre ő, s a tegnapi tömeg a garancia!

Aztán strigula, helyzet megoldva, megy minden, szépen, csendben, színfalak mögött, ahogy eddig.
Pokoli színjáték ez az egész.
Isten nevében.

Balog Gábor
-csataloo-
2012.12.02.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése