AZ ÍRÁSTUDÓ FELELŐSSÉGE

Az igazságérzetem erősen fejlett.
Mindig szólni, tenni késztet, ha a gyengébbet ok nélkül bántják, ha a vizes lepedőt úgy húzzák az azt megilletőre, hogy közben vétlenek szintén megkapják nekik messze nem kijáró részük a verésből.
Verset olvastam Tóth Olivértől, aki a neten szerzett információim szerint 1982-ben született. Verset egy feltörekvő irodalmi lapon, mindegy, mi a neve, milyen késztetésből indult, s ma már mindegy az is, merre tart.

Tóth Olivér, a szerző, jó adag szart kavart beküldött, megjelentetett írásával.
Tóth Olivér cigány, mint majd millió kétszázezer, ebben a kishazában. Családi körülményeit nem ismerem. Csupán az ismert születési dátum, s a népcsoportra statisztikailag kimutatható számadatokra hivatkozhatom, ha feltételezem, anyja nem járta meg gyermekként, s nemzőképes nőként sem a poklok poklát.
Auschwitz-ot.

Tóth Olivér verset, vagy annak mondottat ír.
Íme, olvassátok, vigyétek reklám helyett.
Töth Olivér: Auscwhitzi álmok

Ruhám rózsáját,
Kalapod karimáját,
Fiad meggörbült száját,
Anyám bőrének ráncát,
Apámnak görbe hátát,
Hordhatatlanná
Nyűtték a rögök,
Vonatnyi halálban,
Tömegben oszlatni
Húsomat, véremet,
Lányom szüzességét,
Húsodtól kormálló egét,
Az emberség
Rojtosra aggatott
Csillagát,
Gyomrunkból,
Korgó fazékból
Kikanalazva
A sínek zokogását,
Tüdőnk szélszuszogásából
Hóhér németek dalát,
Földkendővel takart
Szemünk világát,-
Mert nem jutott más,
Míg magyar szót dajkált
Nyelvemmel, de szerettem volna
Lágerek testkazlából szálló
Füst helyett gólya lenni,
Házaid kéménymagasán
Halál helyett életet kelepelni,
Üszkös, átkos méhű
Magyarország!
Anyaország?
Holocaust!
Hátrahagyott fekhelyemre
Ki fekszik,
Levetett cipőmet
Ki húzza újra fel?
Mi az, ami írásra késztet? A nyilvánvaló, aljas csúsztatás? Holocaust-tagadás? Dehogy!
A butaság. A szerző butasága. Egyrészt, már a címet sem tudja leírni rendesen, auscwhitz-ozik, holott ilyen földrajzi hely semmilyen bedekkerekben nem létezik. Ez, persze könnyedén kivédhető, nyakamba akasztható kukacoskodás-kötél. Nem mindegy, milyen helyesírással írjuk le a borzalomról, hogy borzalom?

Ami bánt, sért egy meggondolatlan hatásvadász írásában, az két kitétel. Versbeni kitétel, ahol az alkotó szabadsága maximális, s mégis, engem, az olvasó magyart elutasításra, köpésre késztet.
Az egyik, ahol (a szórend fontos!) hóhér németekről beszél. Tény, hogy a halálgyár hóhérai németek voltak. Mégis, a leírás általánosít. A németek, a német nép, az akkoriak sem, sosem voltak hóhérok! Akadtak köztük. Ez is igaz.
A cigány se mind tolvaj, csak aki lop! A román se magyargyűlölő, a lengyel se törülközőárus, tót se drótos, s lehet meglepő, a zsidó sem mind metszett!

A másik kitétel fájóbb!
„Üszkös, átkos méhű
Magyarország!
Anyaország?”
Ki az a nyolcvankettőben született kis senkiházi, aki vélt költői szabadság jogán megengedheti magának, hogy az én Hazámról így beszéljen? Arról az országról, arról az édes, vagy mostoháról, aki a születéssel befogadta? Miért engedheti meg magának a tudatlan tanulatlan senki, hogy mocskolja azt, ahol születtem éltem, hol ő az én kenyerem eszi? A felmenő-halál feljogosítja tán? Az én apámat nyíltparanccsal, felkoncolás terhe mellett kötelezték hadviselésre az undok, gyilkos második háborúban. Négy évet töltött rabszolgasorsban, fogságban, míg az, aki küldte, Estoril naptejjel évente kellőképp megkent lakójaként halt meg ágyban, nem bánkódva kétszázezer doni holt-magyar lelkeiért!
Olvasott ez a nyikhaj valaha Radnótit? Tudatom, kinyírták! Német SS legények.
Olvasott Rejtő Jenőt? Munkaszolgálatosként, ki tudja hol gyilkolták meg. Tudja, hol fekszik? Olvasott tőlük, vagy a sokezer más tehetségtől egyetlen sort is, ami szülőhazájukat, Magyarországot átkozza, becsmérli?

Idáig tettem, innen nem minősítem. Elég belőle.

A történetnek van még egy szála. A megjelentetés, publicitást biztosítás felelőssége.

Felhívom a megjelentető lapot, hogy a magyarságomban engem sértő írást vegye le, törölje megjelentetett cikkei közül. Alkalmazzon olyan szerkesztőgárdát, aki olvasni tud, ismeri a magyar történelmet, nyitott a jóra és nem kirekesztő. Felhívom a szép szót szeretőket, hogy az adott lapot, mindaddig, amíg az nem jelzi írásban elhatárolódását Tóth Olivér említett versétől, és nem váltja le, veri ki bottal, bikacsökkel a megjelentetést engedélyezőket - bojkottálja!

Balog Gábor
-csataloo-
2011.02.14.

UTÁLOM A POLITIKÁT

 

(és vele ébredek, természetesen, naponta)
Cikket olvastam a Virtuson.
Szerzője anonim: nawesh. Javaslom, mielőtt itt folytatnád az olvasást, keress a cikkre!

http://www.virtus.hu/index.php?id=room&aid=102420

A cikket, adható tízesre értékeltem. Mielőtt megindokolnám okát, elsőször az elsőként, ott, a cikk alatt véleményezőnek szeretnék apró, félvemondott információt kiszivárogtatni a nagyvilág óvodásairól, talán róla is, ha bevallja, ha nem.
Óvodás korban a gyerekek nagy többsége játszik a nemi szervével, de a felnövő gyerekek nagy többségéből nem lesz kurva. Sem Zalatnay Cini. Egyenlőségjelet a két állítás között az tesz, aki akar, aki szeret. Lelke rajta!
Nekem is kedvenc játékom volt a papás-mamás abban a korban, és lepődjön meg, kedves vélemény-nyilvánító, a tanultabb formájában, ma is kedvencem!
Szegény kislányról (Ciccolina) beszél a cikkbeni riportalany kapcsán, pedig csak egy olcsó, kültelki kurváról van szó, akit legföljebb a pénzimádat (oka külön társalgót érdemel) vezetett rossz utakra. :):):) Elnyűtt sláger mióta világ a világ.

Szegény hülyék az olaszok, akik politikai csömörüket az épp akkor, időben megtartott, háború utáni negyvenhetedik??? negyvenkilencedik??? választásukon egy ribancot is megválasztottak képviselőnek. Igaz, Róma hagyományaival maguk mögött, az olaszok ma sem választanak másképp. Vezérük egy mágnás, médiacézár, aki saját csatornáján közölte népével minap, ő bizony nem kúrta! Az inkább a malac, mert az a kurtafarkú, akinek köze bármi is lehet a tizenhét éves arab-egyiptomi??? prostihoz, aki estélyein, s idővel a rendőrség razziázó hálójában is megfordult.

Most talán a cikkről!
Szívem szerint szólt, bárki írta! (Hozzáteszem, ha én írok bármi vitára alkalmat adó, neadjisten vitát generáló cikket, a nevem adom hozzá, s nem bújok keresgélendő nick mögé.)

Joggal és okkal kérdőjelezte meg a sok tahó, felkapott, magukat riporternek, műsorvezetőnek képzelő fabrikált celeb, szakmai tudását, hozzáértését, etikai megfelelőségét, véleményformáló hozzáállását a szerző! Nem ásott mélyre, nem, ment a gyökerekig, csak a felszínen úszó (fajsúlya könnyebb) szart kavarta jó érzékkel elénk, vizeket szeretők elé. Nézzétek, ezt kapjátok ezektől!
Hajdú Péter se más, mint a kisbalázs, mint megcsináltmónika, józsibarát, mint a hülyébbnél hülyébb brazil és félbrazil cukormáz-takony sorozatok, vagy épp a Vágó műsorokat felváltó hülye-kvíz, esetleg a lopott ötletből magyarra, magyar nézőre, kispénzesre, otthonülőre, alulinformáltra, a valóság kínjaitól betegre tervezett Való Világ.

Nem értek egyet a média szabadságának bizonyos korlátozásaival!
Más korlátozásokkal, ugyanitt, maximálisan egyetértek. Nem vagyok ítész, hogy eldöntsem, mely korban mi a helyes, mi istentől elrugaszkodott.
Nem tömörülök egyszemélyben Chartákba, hogy orra alá dörgöljem a hatalomnak, valahol, valamiben nagyot hibázott, s ha így folytatja, véteni fog, ha más nem, ellenem! Nem járok a Parlament elé sem tiltakozni, hisz ott, (A helyszín fontos, más helyszínekre nem igaz) spontán nagygyűlésen csak egyszer voltam. Mikor Zűrős Matyi kikiabálta, hogy Köztársaság vagyunk.
Marha nagy Köztársaság lettünk! Az eltelt több mint húsz évben nem figyeltünk arra, hogy a rossz példa ragadósabb, mint a jó, a sokszínű lopás nem gazdagodás a köznek, de minta, mint a lottó, kitöltetlenül sok életbeindulónak. ’Talán én is nyerek, meg én itt biztos nyerek, hol itt a póker’ felhanggal.
Hiszem, hogy kell ilyen cikk, kell ilyen világlátás! Hiszem, hogy helyes, ha kikérem magamnak, az én házam táján ne diktáljon ízlést, sorbaállást kultúrdebil!

Zárszónak annyi (tudnám ragozni tovább, de elfogyott a szufla, méregből jött), naponta kapok ismerten tisztességes, nem tolvaj emberektől slágerként ide-oda küldött, másokat, velem azonosakat, embereket, genetikai hozzátartozás alapján nem felmenőim közé tartozókat osztályozó, ítélő, megítélő, elítélő mocskot. Igazságtartalommal. Hazugságtartalommal.
Szégyenlem magam küldőik helyett.

Követelem!

Kell! Kell a médiatörvény!

Legrosszabb esetben, ahogy van. Változatlanul.
Amíg meg nem tanul egy torzra nevelt korosztály élni, harcolni saját boldogulásért, NEM ETIKÁTLANUL.

Balog Gábor
-csataloo-
2011.01.18.